31 March 2013

93. Nail Club - Rózsaszín

Egy-két hete nézegettem a blog e-mailjeit, törölgettem a kommentről szólókat, lomtalanítottam, amikor észrevettem egy üzenetet, ami eléggé felkeltette az érdeklődésemet. A Nail Club-os lányok megkerestek, és felajánlottak egy helyet a csapatukban. Nem gondolkoztam a lehetőségen, azonnal elfogadtam! :) Ezúton is nagyon köszönöm ezt az ajánlatot, nagyon remélem mindenki meg lesz elégedve a munkáimmal. :)

Aki még nem hallott róla:
A Nail Club egy olyan kis csapat, akik két hetente egy-egy témával előállnak, és manikűröket készítenek. Nem vagyunk röghöz kötve, így szabadon szárnyalhat a fantáziánk! :) Minden alkalommal vannak vendégek is.

Az első téma, amin részt veszek:
Rózsaszín


Fejtörést okozott a téma, mivel nem akartam túl átlagosat készíteni, de a csicsás irányt is kerülöm. Több ötlet is lett a fejemben, de a gyakorlatban egy sikerült tökéletesre, amit most be is mutatok:


Ez lett a végeredmény. Én teljesen meg vagyok elégedve ezzel! Hatalmas inspiráció volt egy külföldi blogger manikűrje, ami nagyon megtetszett, így ezért bevállaltam én is, csak kicsit más színekkel. 



Alap lakknak egy világos rózsaszínt választottam, majd szalagokkal kiraktam a mintát. Ezután ráfestettem egy sötétebb árnyalatot, és leszedtem a szalagokat. Akármilyen színnel nagyon jól tud mutatni ez a technika, így bátran tudom ajánlani mindenkinek! 

A körmeimet egyenként is befotóztam, hogy közelebbről is látszódjanak a minták. Nekem a legjobban a középső ujjam tetszik.


A körömlakkok, amelyeket felhasználtam:
- OPI - If You Moust You Moust
- Astor Fruity Scent - 086

Nektek mi a véleményetek erről a maniról? :)


Follow on Bloglovin

A többiek munkái:


Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:

29 March 2013

92. EREDMÉNYHIRDETÉS

Elérkezett ez a nap is!
Véget ért a nyereményjáték, és a nyertes is ki lett sorsolva a random.org generátor segítségével.
Amit le szeretnék szögezni:
- Mindenkinek ugyan akkora esélye volt,
- mindenki le lett ellenőrizve, hogy megfelelt-e a feltételeknek, és csak akkor írtam fel, ha igen.

A nyereményjáték, aminek ma vége:


Annyira izgultam a sorsolásnál, hogy rendesen úgy vert a szívem, mintha én versenyeztem volna valamiért. :) Mikor rányomtam a sorsolás gombjára, kihagyott a szívem :D
 De nem is fogom tovább gyűrni az idegeket. Jöjjön az eredményhirdetés (facebookon is):


Gratulálok MARINA! :) A nyereményedért legkésőbb vasárnapig jelentkezz a mariasnail11@gmail.com email címen!!! :)

Mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt! Lesz még játék!
Tehát ne csüggedjen senki! :)


Follow on Bloglovin





Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:


91. Golden Rose Jolly Jewels - 09

Ezen a borús, szürke napon egy igazán vidám teszttel érkeztem. :) Mégpedig a következő Golden Rose lakkal, amit remélem már nagyon vártatok.

Golden Rose Jolly Jewels - 09


Mielőtt bármibe belekezdenénk, ismét elnézést kell kérnem az üveg állapota miatt, de tudjátok... A törött körömlakk mindent összecsillámozott, ami egyébként a napokban épen és egészségesen megérkezett.
Tehát az üveg. Ugyan olyan, mint a többinél, könnyű tárolni, és praktikus. Az ecsete is rendben van, szépen tudtam vele dolgozni, habár a tömény csillám mennyiség igen izgága. Kb 11 ml körömlakk. 



Az üvegben azt látjuk, hogy egy világos rózsaszín alapban rengeteg fehér és bíbor csillám van. Ez a mennyiség a körmökön sem csökken. Összesen két réteget használtam, de így is nagyon sok, aminek természetesen nagyon örülök, hisz ezeknek a lakkoknak ez a lényege. Amúgy nekem erről az összeállításról a vattacukor jut eszembe. Mikor kicsit összegyúrjuk, beleharapunk, és ahol kicsit nyálas lett, ott sötétebb, van ahol egész világos, stb... :D



Annyira rossz, hogy nincsen már igazán tavaszi időjárás, ugyanis akkor durranna igazán nagyot ez a kis csoda. Jó, ilyen időben pedig felüdülés, hogy legalább itt ezt látom, de mégis... Én jobban örülnék, ha ezt napfényben is le tudtam volna fényképezni. 
Amúgy több napig rajtam volt, rendesen leteszteltem. Teljesen ép maradt. :) Alá a Peel off base coat alaplakkot használtam, így ma kényelmesen meg tudtam tőle szabadulni. :D



Összességében ez is egy nagyon izgalmas színvilág, és ezt is nagyon kedvelni fogom. :) Néha már olyan késztetés fog el, hogy bárcsak megrendelném az összes ilyet, de ezen úrrá kell lennem... :D 

Nektek mi a véleményetek erről a kis aranyosról? :)

Follow on Bloglovin





Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:

28 March 2013

90. Körömdíszítés? Rendelj Ebay-ről! Part 3

A blogolás egyik tök jó oldala, hogy nyomon követhetem, mi az ami nagyon érdekli a közönséget. Aki nem ismeri a bloggert, nem látta még a háttérmunkát, sejthetik mi zajlik itt, de azért elárulok pár extrát. Megnézhetjük melyik országból nézegetnek, melyik honlapról, hogyan találnak meg, milyen címszavak alapján, stb... Szoktak egész vicces keresések is megjelenni, mindig mosolyt tudtok csalni az arcomra. :)
De ez a funkció arra is jó szolgálatot tesz, hogy kiderüljön mit nézegettem a legtöbbször. Ahogy nő a nézettség, követők száma, a bejegyzéseknek is elég jó a megtekintése, viszont ami mindig az első 3-ban szerepel, az az ebay-es sorozat. Tehát jön a folytatás! :) Lesznek visszatérő elemek, vagy ami nem feltétlenül díszítés, de ami érdekelhet benneteket. 
Abban az esetben, ha valahol már nem árulják a terméket, vagy bármi gond van, kérlek jelezzetek, és azonnal kicserélem egy másik linkre! :) Szerencsére ez eddig is működött, remélem ezután is szóltok. 

Körömlakk margaréta/Nail art tips display



Elsőként a színtelen változatot hozom nektek, ugyanis ezen látszik igazán milyen is az a lakk. Hány réteg kell belőle, mennyire fed, milyen élénk színű, stb... Véleményem szerint ez ad valósághű képet egy körömlakkról. :) Az én adagom nemsokára megérkezik. Ami még jó, hogy ebben a csomagban 10 db van, ingyen szállítják, és a visszajelzések is nagyon jók. Kereken         $ 2.00 ~ 473 Ft.



Ugyan attól az eladótól itt van a fehér változat is. Van akinek inkább ez jön be, ezért ezt is elhoztam. Ebben is 10 db van összesen. Az ára: $ 2.50 ~ 500 Ft.

Kaviár gyöngyök/Nail caviar



Nem is tudom eddig miért maradtak ki a kaviárok... De most ezt pótlom. Szerintem nagyon különleges lehet egy-egy alkalomra (azért írok alkalmat, mert nem egy több napos mutatvány). A használata nagyon egyszerű, tervezek egy tutorialt is. :) Ingyen szállítás 12 szín. Az ára: $ 2.99 ~ 708 Ft.

Körömdíszítő fólia/Nail art foil



Bevallom, ezt még nem próbáltam, de a swatchok alapján elég jónak tűnik, habár nem olyan egyszerű a felhelyezése. Szerintem nagyon izgalmasak, így bátran ajánlom! :) Ezen a linken EGYENKÉNT lehet rendelni, ki kell választanotok. Az árak is egy-egy fóliát jelölnek! Az ára: $ 0,99 ~ 200 Ft.

Körömmatricák/Nail art stickers



Ez egy giga pack. :D Tele rengeteg matricával. Szerintem egy életre elegendő mennyiség. Én nem szoktam ezeket használni, de sok ismerősöm igen, és nincsen mindenkinek tökéletes kézügyessége, így ezek nagy segítséget adhatnak. :) Van fekete, fehér és színes is. Az ára: $ 2.50 ~ 591 Ft.

És egy kis meglepi a végére... :) A tegnapelőtti bejegyzéshez:

Essie - Madison ave-hue mini collection



Elhoztam nektek ezt a mini kollekciót is, hátha valaki kedvet kap hozzá. :) Nekem nagyon tetszik, sokat gondolkoztam rajta, de hiányzik belőle egy szín :(, ami nagyon tetszik... Nem túl drága, 4x5 ml lakkot tartalmaz. Ez kb 4 régi kiadású Essence lakk. szerintem megéri! :) A szállítás Magyarországra van kiszámítva. Az ára szállítási költséggel együtt: $ 16.95 ~ 4010 Ft.

Ennek a bejegyzésnek a végére is készítettem nektek egy összesítést. Az Essie kollekciót is beleszámolom, elvégre mindig mindegyik témakörből beleveszek egyet. 

Margaréta: $ 2.50 ~ 500 Ft.
Kaviár gyöngyök: $ 2.99 ~ 708 Ft.
Körömdíszítő fólia: $ 1.85 ~ 437 Ft.
Körömmatrica: $ 2.50 ~ 500 Ft.
Essie spring 2013 mini collection: $ 16.95 ~ 4010 Ft.

Összese: $ 26,79 ~ 6155 Ft

Remélem ez az összesítés is elnyeri tetszéseteket! :)
Amint összegyűlik egy újabb adag, megosztom veletek!


Kövess Bloglovin-on is! :)

Follow on Bloglovin





Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:


27 March 2013

89. China Glaze - Aquadelic (the FIRST)

Nem bírok tovább várni, nem érdekel ez az idióta időjárás sem, muszáj nektek megmutatnom a nyári must have körömlakkot! :) Ahogy azt már olvashattátok Facebookon, bemutattam milyen China Glaze lakkokat rendeltem, amelyek elsőként debütálnak a kis gyűjteményemben. A három közül a leggyorsabban a kék jutott el. Los Angeles-ből 4, NÉGY, (nem lehet elégszer hangsúlyozni) Négy nap alatt ért ide (ebben benne van a hétvége is). Foggalmam sincsen mit csináltak, de én majd kiugrottam a bőrömből, mikor kinyitottam a borítékot. 

China Glaze - Aquadelic


Nos, nézzük a külsőségeket. Nincsen viszonyítási alapom, és azt hiszem kicsit elfogult is vagyok ezzel a lakkal, annyira megszerettem. A szín: mikor kinyitottam a borítékot, egyfajta sokkot kaptam, ugyanis a promo képeken totál neon lakkról volt szó, az üvegben pedig inkább tűnt szelíd mentának. Szívbaj kaptam, ez talán a legmegfelelőbb kifejezés. Okés, swatchok alapján is elég élénknek tűnt, de ez tényleg nem volt kellemes látvány. 
Az üveg: China Glaze üvege, ami nekem nagyon tetszik. Tárolás szempontjából is nagyon jó, és érezni rajta, hogy nem egy alsóbb kategóriás körömlakk (közepes...).
Az ecset: vékony, kerek, de nem okozott gondot a felvitelnél. 
Na, de nézzük mit is rejt ez a halovány szín.



Na a tipikus eset, amikor pofánver minket a szín :D Nem viccelek. Amint felkentem, rendesen rikított. Ahogy száradt pedig egyre durvább és durvább színe lett. Vakunál/erős fénynél (poszt végén extra kép) pedig egyenesen kiégeti a retinánkat. :D Megőrülök ezért a színért, annyira tökéletes!



Ha pontosan meg szeretnénk határozni milyen árnyalatú ez a lakk, akkor ez az igazi mély, de mégis rikító türkiz. Nyárra tényleg elengedhetetlen lesz. 



Egyébként sima krém finish-ű, de mégis vibráló. Két rétegben tökéletesen fed, 3 napot bírt (ma már lemosom... :D ), gyorsan száradt.

Végére pedig a beígért +1 kép:


Szerintem ez mindent elárul a lakkról, ha fény közelébe engedjük. Igaz napfénynél még nem volt teszt, de reméljük nemsokára már úgy is kipróbálhatom. :)

Mi a véleményetek erről a körömlakkról? Van már CG lakkotok? Mennyire váltak be? :)


Kövess Bloglovin-on is! :)

Follow on Bloglovin





Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:



26 March 2013

88. Essie Spring 2013 - Madison Ave Hue

A múlt héten kikerült a blogra a legújabb márkabemutatós bejegyzésem, ami az Essie márkáról szólt. Miközben írtam nektek a posztot, sokat böngésztem a neten, és a mai nap gondoltam elhozom a legújabb tavaszi kiadásukat, ami tele van csodás színekkel. 

Essie Spring 2013 - Madison Ave Hue


Ami engem igazán megfogott ebben a kollekcióban az az, hogy nem csak pasztel színekből áll, mint a legtöbb tavaszi trendkiadás. Mindegyik szín nagyon megdobogtatta a szívemet, de nézzük őket egyenként.


826 hip-anema - A kép egy kicsit megtévesztő, ugyanis ennél a színnél sokkal inkább narancsosabb a körömlakk. Ettől függetlenül gyönyörű! Az összes szín sima krém finish-ű. Tulajdonképpen ez egy átlagos pirosas-narancsnak a tökéletesített változata. 

821 madison ave-hue - Ez egy halvány lilás rózsaszínes körömlakk, ami inkább a hideg árnyalatba hajlik át. Olyan, mintha Barbie autóját átkentük volna hűvösebb színűre.

823 bond with whomever - A kollekcióból ez az első igazán paszteles árnyalat. Olyan, mint a frissen főzött levendulafagyi! :)


822 avenue maintain - Szintén egy erőteljesebb árnyalattal van most dolgunk. Engem ez a szín a swatchok alapján arra emlékeztet, amikor nyáron tényleg egy darab felhő sincsen az égen, amit úgy kémlelünk, hogy mögöttünk van a Nap, így igazán élénk kéket láthatunk. Csodálatos! MUST HAVE!

824 maximillian strasse her - Jöjjön egy újabb pasztel árnyalat. Ez a körömlakk szürke is és zöld is. Engem leginkább mohás betonra emlékeztet. :D A hasonlat ellenére nagyon szép! :) MUST HAVE!

825 go ginza - Ez a legvilágosabb szín az egész kollekcióban, mégis egyszerűen csodálatos. Szintén egy lila árnyalat, de mégis teljesen más, mint bond with whomever. 


Nekem az egész kollekció nagyon tetszik, habár mostanában a neonos színekért vagyok oda. :) Egy mini kollekció is megjelent ebből a kiadásból, ami (mint megszokhattuk) 4 színből áll:


821 madison ave-hue, 822 avenue maintain, 825 go ginza, 823 bond with whomever 


Nektek hogy tetszik ez a kiadás? Melyik a must-have darabotok?


Kövess Bloglovin-on is! :)

Follow on Bloglovin





Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:



25 March 2013

87. Essence Nail Art - Peel Off Base Coat

A hetet egy kis teszteléssel kezdem, egy extra friss zsákmánnyal. (kb 2 órája lehet nálam). Ez pedig nem más, mint a híres lehúzható alaplakk:

Essence Nail Art - Peel Off Base Coat


Eddig is hallottam erről a termékről, de még sosem mozgatta meg a fantáziámat annyira, hogy megvegyem, az igazat megvallva soha nem is nézegettem az Essence pultnál. Egyből nem is találtam meg... :D Általában a felső sorra koncentrálok. Na, de amit tudni érdemes róla. Ez egy alaplakk, ami megkönnyíti pl a csillámos lakkoknak (de bármelyik másnak) az eltávolítását. Mindenki ismeri azt a helyzetet, amikor percekig galaktikus (alufóliába csomagolt) ujjakkal csücsül, és vár, hogy a körömlakk lemosóval átitatott vatta megtegye a hatását. Elvileg ezzel ezt mellőzhetjük.
Igazán hétvégén kezdtem el foglalkozni a képen szereplő kis produktummal, ugyanis ha elmegyek valahova több napra, akkor is szeretnék csillámos lakkokat, de nem akarok kínlódni a lemosásukkal, ha váltok. 
Így ma betértem a közeli Rossmannba, és beszereztem ezt a "lakkot".

Ami a dobozkán van:

Lemosást segítő alapozó lakk: fesd ki és majd távolítsd el könnyedén , nem szükséges körömlakk lemosó. 1. lépés: bázislakk 2. lépés: körömlakk 3. lépés: pattogtasd le. Könnyen és gyorsan változtathatod körmöd színét bármikor, bármerre. Nem szükséges körömlakk lemosó. 1. lépés: vigyél fel egy vastagabb réteget a lemosást segítő bázisból, várj kb 1 percet, amíg megszárad és a fehér bázis áttetszővé nem válik. 2. vidd fel rá kedvenc körömlakkod vagy fedőlakkod és várd meg míg megszárad. 3. lépés: egyszerűen pattogtasd le a körömlakkot. Nem károsítja a köreid. Jó tanács: kerüld a forró vizet a felvitelt követő 3 órában."

Na, én oda meg vissza vagyok az Essence fordításoktól... Mintha csak a google fordító dolgozott volna. :D Na de nézzük beválik-e az ígéret, ami valljuk be nagyon kecsegtető. ITT és MOST felhívom a figyelmeteket, hogy ez az újabb kiadás, ami minden pulton megtalálható, nem a Ready to boarding változat.

1. lépés


Kenjük fel vastagon. Ha ügyesen dolgoztál, olyan, mintha fehérrel bekented volna a körmeidet. Kicsit sűrű az állaga, de jól eldolgozható. Amire én külön figyeltem, hogy teljesen kivittem a körmeim szélére, hogy legyen egy vékonyka rész, ahol megkezdhetem a felhúzását. 
Most várni kell kb 3-4 percet.

2. lépés


Amint megszáradt, ilyen átlátszó lesz. Tapintásra semmi extrább érzet, bevallom én kicsit takonyállagra számítottam, de teljesen és egyenletes felszínre száradt.

3. lépés


Bármilyen körömlakk felvitele. Én nem gatyáztam, kiválasztottam a legálnokabb lakkomat (csillám terén), és egyből mély vízbe dobtam ezt az alaplakkot, ha itt nem teljesít, akkor hitelét vesztette számomra. Várjuk meg amíg ez is tökéletesen megszárad.

4. lépés


Bevallom türelmetlen voltam, és nekiestem a körmömnek, amint úgy éreztem megszáradt, így eléggé nyúlós lett, ahogy le akartam húzni az alaplakkal a többit. Ennek ellenére könnyen, gyorsan, ügyesen elkezdett feljönni minden probléma nélkül, de az igaz, hogy a körmömmel rásegítettem, nem csak megfogtam és lehúztam :D

5. "lépés"



Azért tettem idézőjelbe, mert ez tulajdonképpen a a végeredmény. Ennyire lehet leszedni, egy darab csillám nem maradt fent nekem. Ami pedig rajta ragadt, azt körömlakk lemosóval egy húzással eltávolítottam. :)

Ami maradt 


Édes kis galacsinok... Ennyi maradt az egészből. :D 

Összességében meg vagyok elégedve a termékkel. Ez az új kiadás nekem tökéletesen megfelelt, remélem ha áztatom magam valahol, akkor sem adja meg magát egykönnyen. 
Tehát szívből ajánlom mindenkinek, így nem kell folyton alufóliázni.

Ára: 749 Ft
Adag: 10 ml


Nektek van ilyen alaplakkotok? Mi a véleményetek/tapasztalatok vele kapcsolatban?

Kövess Bloglovin-on is! :)

Follow on Bloglovin





Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek:

23 March 2013

86. Golden Rose Jolly Jewels - 15

Pár nappal ezelőtt írtam nektek egy bejegyzést egy friss csomag megérkezéséről, amiről sajnos messziről érezni lehetett, hogy körömlakkok... Ugyanis az egyik széttört. Ebből kifolyólag az összes üveg olyan lett, amit nagyon nehezen mostam le, és mindenem csillámos volt, de még így sem lettek teljesen tiszták. 
Ebből a kis haulból hoztam mára nektek egy körömlakkot alapos tesztelés után, amire a legtöbben kíváncsiak voltatok. 

Golden Rose - 15



Az üveg 11 ml körömlakkot tartalmaz. Átlátszó, alul masszív üveg, az ecset részről nem nyilatkozok, ott tört el a lakkom... :D Az ecset egyébként  kerek és hosszúkás, könnyű vele dolgozni. 
Az üvegben úgy néz ki, hogy egy kicsit piszkos fehér alapban rengeteg kisebb nagyobb csillám van, amelyek mindenféle színben pompáznak. Akkor nézzük meg, hogyan remekel a körmökön. :)



A körmökön... Hát legalább annyira remekel, mint az üvegben. Csodálatos, és tényleg tele van tömve csillámokkal. A körmeimen két rétegben van felkenve. Erre még kell tenni egy fedőlakkot, hogy a csillámok tökéletesen a helyükön maradjanak, és így a felületét is kiegyenlíthetjük körmeinknek. 
A színek: ezüst, sárga, narancs, zöld, kék, lila.
Egyébként a Golden Rose 15-ös számű lakk tökéletes hasonmása az egyik China Glaze lakknak, mégpedig az It's a Trap-eze!-nek. A hasonmás szó nem is igazán fejezi ki, amit gondolok. Tökéletesen ugyan az a két lakk. 
A tartóssága: nekem nagyon bevált, 3 napig semmi baja nem volt a körmeimnek. Utána már egy-egy kisebb csillám elindult a nagyvilág felé, de nagyobb gondom nem akadt vele. 
Jöjjön most még pár kép napfényben is, és árnyékban is:





Azt hiszem egy használat után nagy kedvenccé nőtte ki magát, és már alig várom, hogy a többit is tesztelhessem! :)

Nektek hogy tetszik ez a körömlakk? Van a Golden Rose márkától valamitek? Mi a véleményetek róla?



Kövess Bloglovin-on is! :)

Follow on Bloglovin





Maria


Facebook oldal:

ASK.FM - Ha kérdésetek van, itt feltehetitek: